Munkát! Kenyeret!

Éhségmenet a Parlament előtt
Budapest
2012.02.13., hétfő

A Parlamenthez közeli Alkotmány utcához ért hétfőn délután a "Munkát, kenyeret" tiltakozó menet, amely egy héttel ezelőtt indult el Miskolcról. Az Alkotmány utcába több százan érkeztek.

A menet résztvevői közül többen felszólaltak, és a kormány politikáját bírálták. A beszédeket többször félbeszakította a tömeg "Orbán, takarodj!" rigmusokkal.
Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke beszédében vérforraló cinizmusnak nevezte mindazt, amit a kormány az elmúlt két évben a kispénzűekkel szemben tett. Idézett Orbán Viktor egy korábbi beszédéből, amelyben a jelenlegi miniszterelnök azt mondta, hogy a mindenkori kormányt le lehet váltani, ha nem a nép érdekében cselekszik. Gúr Nándor - egyetértve ezekkel a szavakkal - úgy fogalmazott, hogy közeleg az idő.
A menet szervezőinek beszédét mások mellett Mesterházy Attila MSZP-elnök, Veres János volt pénzügyminiszter és Horváth Csaba, valamint Lendvai Ildikó szocialista politikusok is a helyszínen hallgatták.
Az MSZP elnöke a demonstráció után az MTI-nek elmondta, hogy a szocialisták minden olyan kezdeményezést támogatnak, amely a valódi problémák megoldására hívja fel a figyelmet. Mesterházy Attila hozzátette: a következő hónapokban az ellenzéki párt is sok kezdeményezéssel fog előállni. Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktornak ki kellett volna állnia a demonstrálók elé, és a helyszínen kellett volna meggyőznie őket arról, hogy jobb körülmények között élnek, mint a kormányváltás előtt.
A menet tagjait az LMP Bajcsy-Zsilinszky úti központjánál kávéval, teával és szendviccsel fogadta Kukorelly Endre országgyűlési képviselő és Hankó János, az ellenzéki párt országos választmányának tagja.
A múlt hétfőn mintegy félszázan vágtak neki a csaknem kétszáz kilométeres távnak gyalog a mínusz 12 fokos hidegben. Az induláskor a menetben haladt Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke, Gúr Nándor, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsógagy és Ricse szocialista polgármestere, Takács László és Vécsi István, illetve civilek, munkanélküliek, szimpatizánsok.
A szervezők az indulás előtt a nagy számban megjelenő hazai és külföldi újságíróknak, tévéstáboknak elmondták, akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: "munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért". Úgy fogalmaztak: mostanra a reményükkel együtt a türelmük is elfogyott, ezért így akarják felhívni a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira.
Az élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára, "a bennünket körülvevő világ sokkal rosszabb, mint ahogy azt a televízióban bemutatják, fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz, emberi módon szeretnénk élni, létezni" - mondta a menet indulásakor Tóth Imre Miklós, az egyik szervező.

mti/mesterhazyattila.hu

 

 

2012.05.17

Radikális törvényi változtatásokra van szükség

Mesterházy az Inforádió Aréna műsorában
Budapest | 2012.05.17., csütörtök
2012.05.16

Felülvizsgálat szükséges a földügyekben

Sajtótájékoztató az elnökségi ülés után
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.16

Progresszív adózást ígér a vitairat

A Népszabadság beszámolója a József Attila Alapítvány rendezvényé
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.16

Elkészült a József Attila Alapítvány vitairata

Párbeszéd a Nemzetért
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.16

Párbeszéd a Nemzetért

Mesterházy Attila programalapozó beszéde
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.14

Várják Obama kampányszakértőit

A Népszabadság beszámolója Mesterházy washingtoni útjáról
Budapest | 2012.05.14., hétfő
2012.05.14

Az MSZP várja Obama kampányszakértőit

Népszabadság beszámolója Mesterházy washingtoni útjáról
Budapest | 2012.05.14., hétfő
2012.05.13

Számítunk a szövetségeseinkre

Mesterházy Attila írása a héten
Budapest | 2012.05.13., vasárnap