Fölösleges volt háborúzni

Mesterházy Attila válasza Orbán napirend előtti felszólalására
Budapest
2012.02.13., hétfő

Orbán Viktor napirend előtti felszólalására reagálva válaszbeszédében Mesterházy Attila először Schmitt Pált külön köszöntötte abból az alkalomból, hogy „erre a rendezvényre” el tudott látogatni. Kijelentését taps és egyetértő, ugyanakkor cinikus kacaj kísérte.
Mesterházy üdvözölte, hogy a miniszterelnök végre először egyértelműen hitet tett az uniós értékrend, az uniós elkötelezettség , a mélyülő integráció mellett, miközben ügyelt arra is, ami a miniszterelnök dolga, a nemzeti érdekek képviseletére.
Azt viszont furcsállotta, hogy Obán büszkén említette, hogy kitartott korábbi álláspontja mellett. Mesterházy szerint az nem volt nehéz, merthogy Orbán Viktor első válasza a nem volt, azt követte a talán, végül lett belőle egy halvány igen.
Hangsúlyozta, hogy az MSZP kezdettől fogva támogatta ezt az uniós pénzügyi paktumot, mert az egybeesik Magyarország nemzeti érdekeivel. Mesterházy kiemelte, hogy jobb ott kell ülni annál az asztalnál, ahol a döntések születnek, mint kimaradni a döntéshozatalből.
Ez helyes irány, ezért jó lenne, és betartaná a miniszterelnök, hogy nem használja azt a kettős beszédet, ami konfliktusokat szült nemcsak itthon, de külföldön is. Háborút indított mindenféle intézmény ellen, teljesen fölöslegesen. Hiszen utólag maga is belátta, így nem megy. Eközben jó azt látni, hogy ha kompromisszumkészségét fejezi ki, akkor annak kézzel fogható eredményei vannak. Javul látványosan a forint árfolyama az adósságunk kockázati felára.

„Nem kellene annyit harcolni, ha Orbán Viktornak lenne külföldön tekintélye” – szögezte le Mesterházy. Ez nem öröm, félreértés ne essék, - tette hozzá - ,mert jó lenne, ha hitelünk és respektünk lenne a világban.
A paktum 9. bekezdésére külön felhívta a figyelmet: miszerint fontos a fiskális egyensúly és a költségvetési stabilitás, de oda kell figyelni, mitől lesz biztosítható a fenntartható növekedés, bővülő gazdaság és szociális biztonság MAgyarországon.
Miközben az MSZP támogatja a csatlakozást, Mesterházy azt kérte, hogy erről legyen megegyezés, közös tárgyalás, hogy „váltsanak szót ezekről a kérdésekről”.
Hiszen a jelenlegi gazdasági helyzet nem ad okot optimizmusra: éheznek az emberek, nincs munkahely, azaz, ezt a gazdaságpolitikát a társadalompolitikával is összefüggésbe kell hozni.

 

 

2012.05.17

Radikális törvényi változtatásokra van szükség

Mesterházy az Inforádió Aréna műsorában
Budapest | 2012.05.17., csütörtök
2012.05.16

Felülvizsgálat szükséges a földügyekben

Sajtótájékoztató az elnökségi ülés után
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.16

Progresszív adózást ígér a vitairat

A Népszabadság beszámolója a József Attila Alapítvány rendezvényé
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.16

Elkészült a József Attila Alapítvány vitairata

Párbeszéd a Nemzetért
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.16

Párbeszéd a Nemzetért

Mesterházy Attila programalapozó beszéde
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.14

Várják Obama kampányszakértőit

A Népszabadság beszámolója Mesterházy washingtoni útjáról
Budapest | 2012.05.14., hétfő
2012.05.14

Az MSZP várja Obama kampányszakértőit

Népszabadság beszámolója Mesterházy washingtoni útjáról
Budapest | 2012.05.14., hétfő
2012.05.13

Számítunk a szövetségeseinkre

Mesterházy Attila írása a héten
Budapest | 2012.05.13., vasárnap